![](http://www.jagma.hu/wp-content/uploads/2023/11/Eletutak_meghivo_email-1024x722.jpg)
![](http://www.jagma.hu/wp-content/uploads/2024/01/413810869_842110157923393_7592773413231102495_n-1024x205.jpg)
Kedves Követőink!
2023. december 21-én egy rendhagyó és egyedülálló rendezvény volt a Makói József Attila Gimnáziumban.
A tegnapi napon került bemutatásra az Életutak című kiadvány, melynek célja, hogy bemutassa azokat az egy egykori kiváló JAG-os diákokat, akik elmondhatják magukról, hogy elnyerték az „Akikre büszkék vagyunk” és „Pro Humanitate” díjakat.
A kiadványban összesen 107 egykori JAG-os tanuló számolt be röviden gimnazista éveiről és azt követő életpályáról.
A könyv megálmodója és szerkesztője Kocsisné Maráczi Margit tanárnő volt, a szöveget gondozta Kiss Ferenc tanár úr, a számítógépes szerkesztésben Kürtösi Sándor tanár úr működött közre.
A kötet bemutatóján felléptek iskolánk növendékei, illetve a megjelent díjazottak átvehették tiszteletpéldányukat.
A könyv kiadását a Nemzeti Együttműködési Alap támogatta, valamint köszönjük Zeitler Ádám és Kovács Sándor képviselő urak felajánlását.
Reméljük, hogy kötettel számos egykori és jelenlegi JAG-os diáknak és tanárnak tudtunk örömet szerezni.
Köszönjük vendégeinknek, hogy megtiszteltek minket jelenlétükkel!
![](https://www.jagma.hu/wp-content/uploads/2024/01/413829099_842110094590066_1436526015408515651_n.jpg)
![](https://www.jagma.hu/wp-content/uploads/2024/01/413805450_842110801256662_3260360807195954414_n.jpg)
![](https://www.jagma.hu/wp-content/uploads/2024/01/413776954_842110694590006_6230940131204634684_n-1024x681.jpg)
![](https://www.jagma.hu/wp-content/uploads/2024/01/413837776_842110684590007_7387303934399228866_n-1024x681.jpg)
![](https://www.jagma.hu/wp-content/uploads/2024/01/412890233_842110614590014_8674388803384329146_n-1024x681.jpg)
![](https://www.jagma.hu/wp-content/uploads/2024/01/413834418_842110534590022_7735081239029675078_n-1024x681.jpg)
![](https://www.jagma.hu/wp-content/uploads/2024/01/413926338_842110547923354_5642015278774277860_n-681x1024.jpg)
![](https://www.jagma.hu/wp-content/uploads/2024/01/413815581_842110747923334_3879637116110310072_n-1024x681.jpg)
![](https://www.jagma.hu/wp-content/uploads/2024/01/413791618_842110487923360_4449560813277090131_n-1024x681.jpg)
![](https://www.jagma.hu/wp-content/uploads/2024/01/413800212_842110254590050_8865278439025992162_n-1024x681.jpg)
![](https://www.jagma.hu/wp-content/uploads/2024/01/413796319_842110241256718_1956743919981623253_n-1024x681.jpg)
![](https://www.jagma.hu/wp-content/uploads/2024/01/413823363_842110357923373_4481523930382250787_n-1024x681.jpg)
![](https://www.jagma.hu/wp-content/uploads/2024/01/413944364_842110394590036_8224626817154597644_n-1024x681.jpg)
![](https://www.jagma.hu/wp-content/uploads/2024/01/413819494_842110384590037_2657277195296864136_n-1024x681.jpg)
![](https://www.jagma.hu/wp-content/uploads/2024/01/413803777_842110267923382_9110831271364585308_n-1024x681.jpg)