JAG ösztöndíj

Kedves Követőink!

A mai napon iskolánk 130 éves történetében először került átadásra a Makó számít Rád program keretében a JAG gimnáziumi ösztöndíj.

Az országosan is egyedülálló program keretében az ösztöndíjat a 10. évfolyamos tanulóink 9.-es tanulmányi eredményük alapján érdemelték ki.

Az évfolyam legjobb 8 tanulmányi eredménnyel rendelkező tanulója 5 hónapon keresztül havi 20 ezer forintos ösztöndíjban részesül, a legjobb 8 tanulót követő 16 tanuló, pedig tanulmányi eredménye alapján 5 hónapon keresztül havi 10 ezer forintos ösztöndíjban részesül.

A díjazott 24 JAG-os tanuló az ösztöndíjat a mai napon Farkas Éva Erzsébet polgármester asszonytól és dr. Tiszlavicz László alpolgámester úrtól, a Makó Város Fejlődéséért Közalapítvány elnökétől vehette át. 

A program a következő félévben is folytatódik, amikor a 10. osztályos tanulók mellett már a 9.-es tanulók is ösztöndíjban részesülnek első féléves tanulmányi eredményük alapján.

Köszönjük a támogatást Farkas Éva Erzsébet polgármester asszonynak, Makó Város Önkormányzatának és a Makó Város Fejlődéséért Közalapítványnak.